AKTUÁLIS

A FÖRI nem kér az Illatos úti telepre szánt további támogatásunkból
Megdöbbenve és szomorúan tájékoztatjuk kedves partnereinket, támogatóinkat, önkénteseinket és követőinket, hogy az általunk több mint négy éve aktívan, céltevékenyégként segített Illatos úti gyepmesteri telep működtetője, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság – amelynek új vezetősége 2019 őszén vette át a fővárosi szervezet irányítását – nem kér a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Közhasznú Alapítvány további támogatásából.
A FÖRI nem régiben minden előzmény és indoklás nélkül felmondta a DOKTÁ-val korábban kötött együttműködési megállapodást, majd annak felbontására hivatkozva arról tájékoztatott, hogy nem fogadják el az általunk felajánlott közel 4 millió forintnyi támogatást, amelyet az ez évre már meglévő forrásainkból biztosítanánk az eddigiekhez hasonlóan, a telep állatainak ellátása, gyógyítása, életkörülményeinek javítása érdekében. Ahogy levelében az igazgató írja: „a DOKTA Alapítvány által nyert pályázati erőforrások, adományok és az 1%-os felajánlások bármilyen formában történő elfogadását etikátlannak tartanám”. A DOKTA 2016 óta összesen több mint 11 millió forintnyi eszközzel és szolgáltatás vásárlásával (főként állatorvosi műszerekkel, gyógyszerrel, gyógytáppal, laborvizsgálatokkal és tesztekkel) támogatta a FÖRI Illatos úti telepét, legutóbb néhány hónappal ezelőtt vásároltunk 1,8 millió Ft értékben macskaketrec- kombinációt, amellyel a telepen lecserélhették az ősrégi, siralmas állapotú, szűk ketreceket, jóval kényelmesebb és biztonságosabb körülményeket biztosítva a macskáknak. Emellett az elmúlt három évben a telep állatai érdekében megrendeztük a közel ezer fős Örökbefogadott Állatok Napját, amelynek szervezését és a lebonyolítás teljes költségét 2017 óta a FÖRI-től vállaltuk át. (A rendezvény célja az örökbefogadás ösztönzése és a felelős állattartásra nevelés volt.) A telep egy másik, hosszú évek óta megoldatlan problémáját enyhítendő, elindítottunk egy rehabilitációs mintaprojektet, szakemberek bevonásával, melynek során – magyarországi gyepmesteri telepen egyedülállóként – elindulhatott a problémás állatok rehabilitálása. (Az együttműködés felmondásával ezt is ellehetetlenítették.) A DOKTA 2013-ban azért alakult, hogy segítse a mindig szűkös önkormányzati költségvetésből gazdálkodó telepet, azt mind szakmailag, mind anyagilag támogassa, és elősegítse az oda kerülő állatok minél magasabb színvonalú ellátását, gyógyítást, örökbeadását. Mindezt éveken át úgy tettük, hogy forrásainkat teljes mértékben, és kizárólag a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata igényei alapján, velük egyeztetve költöttük el. Az idei évre felajánlott támogatás egyik alapjául szolgáló pályázatot is a FÖRI Állategészségügyi Szolgálatával állítottuk össze korábban, így nyertünk pénzt tesztekre, laborvizsgálatokra és további műszerekre, amelyeket a mostani vezetőség visszautasít, ellehetetlenítve ezzel a működésünket. És ellehetetlenítve azt, hogy a szerzett – pályázati, 1%-os felajánlásokból és más adományokból származó - forrásainkat a céljainknak, a jogszabályoknak, az állami pályázatban foglaltaknak, valamint a tisztességnek és jó erkölcsnek megfelelően költsük el és számoljuk el. Az önkormányzati szervezet az alapfeladatait ellátta, ellátja ugyan, de milyen színvonalon? A korábbi vezetőség felismerte a határait, és örömmel vette, hogy javítottunk az állatok ellátásának, gyógyításának színvonalán, a telep működésének színvonalán. Hiszen, az utóbbi években – más civil szervezetek támogatása mellett – nekünk köszönhető, hogy a diagnosztizáláshoz nélkülözhetetlen laborvizsgálatokat folyamatosan el tudták végeztetni, hogy a beteg állatok gyógytápokat kaphattak a normál helyett, hogy a bekerülő állatokat szűrni tudták különböző betegségekre, és hogy a műtőben egyáltalán van működő ultrahang, altatógép, műtéti őrző monitor, vér- és vizeletcentrifuga, röntgenfelszerelés, infúziós állvány, hematológiai laborautomata, műtőasztal és még sok minden egyéb.

A FÖRI nem kér az Illatos úti telepre szánt további támogatásunkból

2020-07-06

Így telt a VII. Örökbefogadott Állatok Napja
Vidám hangulatban telt szombaton a VII. Örökbefogadott Állatok Napja. Az időjárás is kedvezett, szépen sütött a nap, és sok-sok résztvevő érkezett két, illetve négy lábon a Népligetbe, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szakmai partnerségével és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló DOKTA-rendezvényre.
Vidám hangulatban telt szombaton a VII. Örökbefogadott Állatok Napja. Az időjárás is kedvezett, szépen sütött a nap, és sok-sok résztvevő érkezett két, illetve négy lábon a Népligetbe, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szakmai partnerségével és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló DOKTA-rendezvényre. A Magyar Honvédség kutyás tűzszerésze, a Kutya Guru, a Do as I do in Hungary és a Városi Kutyatanoda érdekesebbnél érdekesebb kutyás bemutatói után a behívó verseny következett, amely ismét vidámra sikeredett. Három kiló virsli és egy doboz jutalomfalat elfogyott! Majd bemutattuk Tökit, Frodót, Malit, Zsömit, Ronit és Misát, az Illatos úti telepen - Budapest gyepmesteri telepén - elsőként, a Kutya Guru és a Népszigeti Kutyasuli által rehabilitált, és gazdira váró hat blökit. Ők - remélve, hogy jó benyomást tettek a közönségre -, most a telepen várják, hogy jöjjön a nagy Ő, az álomgazdi. A fontos bemutatkozás után a telep szakmai vezetőjével, Kozma dokival, valamint az Állatmentő Sereggel, az Országos Állatvédőrséggel, az Eszkuláp Állatmentő Egyesülettel beszélgettünk arról, hogy ki is, mi is a szaporító, mi köze az Illatos úthoz, miért olyan nagy baj, ha valaki szaporítótól vásárol kutyát, milyen veszélyeket jelent ez az újdonsült gazdira és a kiskutyára nézve, és milyen nehézségeket jelent mindez a civil állatvédők számára, akik a lehetetlen vállalva próbálják az állatkínzók törvénytelen tevékenysége miatti károkat enyhíteni. Reméljük, sikerült átadnunk minden fontos tudnivalót és üzenetet ezzel kapcsolatban! Megismerkedtünk Nózival, akinek nevéhez sok rosszfiú elkapása fűződik, és akinek szintén igen rossz kölyökkora volt. Gazdija mesélt nekünk arról, hogyan került ki a szaporítók karmai közül, és vált a rendőrség négylábú hősévé. "Ne vásárolj szaporítótól!" és "Így legyél álomgazdi!" címmel két kiadványunk is elkészült, ezek megnézhetők, letölthetők online, innen: Kiadványok A kutya--gazdi szépségversenyen sok-sok díjat kiosztottunk, a DOKTA különdíját idén a legfelelősebb ifjú gazdi nyerte el, méghozzá Drazsé gazdija. És persze idén is mindannyian kutyahűségesküt tettünk, hogy kifejezzük elköteleződésünket a saját kutyánkkal szemben a felelős állattartás iránt. A napot az ebolimpiával zártuk, bár ekkorra már sokan elfáradtak, a trükkös feladatokat remekül hajtották végre a nevező párosok: volt palackborogatás pórázzal, majd szlalomozás és teniszlabda-hordás kanálon egyensúlyozva A pontból B-be, pórázzal a csuklón. A "Ne vásárolj, fogadj örökbe!" ill. a "Keverék kutya szép" c. rajzpályázatra szebbnél szebb rajzok készültek, és persze minden sátornál okosodhattak - vagy éppen szépülhettek, fényképezkedhettek - is egy kicsit a résztvevők. Köszönjük minden közreműködőnek és támogatónak a segítséget! Fő támogató:   További támogatók voltak: Platinum Natural Pet Food & Care, Kutya Guru Kutyaiskola, Népszigeti Kutyaiskola, FKF Nonprofit Zrt., Fővárosi Vízművek, Kántor Kata, World Promotion Kft., Petissimo, Pierog Attila e. v., valamint a közreműködők. Médiapartner: TV2. A VII. Örökbefogadott Állatok Napján készült fotók elérhetők itt: Képek

Így telt a VII. Örökbefogadott Állatok Napja

2019-09-17

Szeptember 14-én várunk a VII. Örökbefogadott Állatok Napján
Idén is várunk kutyáddal, cicáddal, leendő gazdiként vagy csak állatbarátként a VII. Örökbefogadott Állatok Napján, a Népligetben, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) rendezvényén. Élménydús programokkal, kutyás bemutatókkal és mókás versenyekkel, oktató játékokkal, fotókiállítással, sok-sok szakemberrel, szakmai beszélgetéssel és tanácsadásokkal készülünk, célunk pedig az örökbefogadás ösztönzésén kívül, hogy fontos és hasznos információkkal lássunk el a felelős állattartásról, idén a szaporítók illegális és veszélyes tevékenységére helyezve a hangsúlyt.
Idén is várunk kutyáddal, cicáddal, leendő gazdiként vagy csak állatbarátként a VII. Örökbefogadott Állatok Napján, a Népligetben, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) rendezvényén. Élménydús programokkal, kutyás bemutatókkal és mókás versenyekkel, oktató játékokkal, fotókiállítással, sok-sok szakemberrel, szakmai beszélgetéssel és tanácsadásokkal készülünk, célunk pedig az örökbefogadás ösztönzésén kívül, hogy fontos és hasznos információkkal lássunk el a felelős állattartásról, idén a szaporítók illegális és veszélyes tevékenységére helyezve a hangsúlyt. Idén is számíthatsz a megszokott kedvenc programokra, például a kutya—gazdi szépségversenyre, a kutyabehívó-versenyre, az elköteleződést jelképező kutyahűségesküre, a kutya—gazdi fotózásra, a kutyanevelésben és –tartásban segítséget jelentő, új trendeket, módszereket is felvonultató érdekes bemutatókra és sok-sok oktató játékra, valamint a legkülönfélébb szakemberekre, akik egész nap várnak az akár egyénre szabott tanácsaikkal. Emellett egy új ügyességi versennyel is készülünk, az igen viccesnek ígérkező ebolimpiával, amelyre hatballábas kutya—gazdi párosok is bátran jelentkezhetnek. A jókedv garantált!      Azonban a megszokottakon kívül idén két fontos küldetésünk is van: az egyik, hogy gazdit találjunk az Állategészségügyi Szolgálat, sőt az ország gyepmesteri telepei történetében első, az Illatos úti telepen rehabilitált hat kutyának, Zsöminek, Roninak, Misának, Malinak, Tökinek és Frodónak. Ötükkel – bár csak rövid ideig – személyesen találkozhatsz, és az őket rehabilitáló trénerekkel, terapeutákkal is beszélgethetsz. Az örökbefogadásukra pedig – alapos megfontolás és ismerkedés után – leghamarabb másnap, az Illatos úti telepen lesz lehetőséged, illetve más gazdira váró állatok is lesznek. A másik fontos küldetésünk, hogy egy szakmai beszélgetés, egy fotókiállítás, kiadványok és oktató játékok, valamint szakmai partnerek, civil szervezetek segítségével átadjuk mindazt, amit jó ha tudsz a szaporítók állatkínzó és illegális tevékenységével kapcsolatban, akár kutyavásárlás előtt álló, akár segíteni akaró vagy. Idén ugyanis ez lesz a kiemelt témánk az Illatos úti telepet érintők közül. Fő szakmai partnerünk, mint mindig, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata, amely hét évvel ezelőtt ezt a rendezvényt életre hívta, és az Illatos úton lecsapódó problémákon, azokra való figyelemfelhíváson keresztül igyekszik – a segítségünkkel – a felelős állattartásra nevelni. Fővédnökünk pedig D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. Feltétlenül hozd magaddal kedvenced oltási könyvét és pórázát, némi jutalomfalatot, a versenyekre pedig regisztrálj online, itt: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfqIZ6iISFIsuVI3WtXkSKYkyu-NBCsbamVBj-2UqlwB9CjFw/viewform?fbclid=IwAR0JCqCEPbx8DNx6XPKxrOpOx21bTmWtQ-sM0BZDo17jZnahBjJ6S65Ibvc A többiről mi gondoskodunk! Gyerekek! Ti pedig rajzoljatok szép képeket A/4-es formátumban, mert a rendezvényen idén is díjátadással zárul a DOKTA nektek szóló „Ne vásárolj, fogadj örökbe!/A keverék kutya szép” c. rajzpályázata, amelyre előre is elküldhetitek rajzaitokat a DOKTA postacímére (1097 Budapest, Illatos út 23/A.). Kövesd a DOKTA facebook oldalát (facebook.com/doktorokazallatokert), mert hamarosan ott fogjuk elárulni a részleteket! A rendezvény fő támogatója: Kőbánya Önkormányzata. További támogatók: Platinum Natural Pet Food & Care, FKF Nonprofit Zrt., Fővárosi Vízművek, Népszigeti Kutyaiskola, Kutya Guru Kutyaiskola, Kántor Kata, World Promotion Kft., Petissimo, Pierog Attila e. v., valamint a közreműködők. Médiapartner: TV2. Részletes program: 9.30-tól                Nevezés a versenyekre, érvényes oltási könyvvel! 10.00 – 10.10     Megnyitó 10.15 – 10.30     Mentsünk embert! (a Pest Megyei Kutató—Mentő Szolgálat bemutatója) 10.30 – 10.40     Hogyan maxold ki kutyád képességeit? (Mandy, a veterán robbanószer-kereső és a Magyar Honvédség kutyás tűzszerésze bemutatója) 10.40 – 10.55     Tanítom a kutyámat – trükkök és feladatok elfoglalt gazdiknak (a Kutya Guru Kutyaiskola bemutatója) 10.55 – 11.10     Csináld utánam! – új módszer a kutyanevelésben (a Do as I do in Hungary bemutatója) 11.15 – 12.10     Kutyabehívó-verseny és eredményhirdetés 12.10 – 12.20     Zsömi, Misa, Roni, Mali, Töki és Frodó gazdit keres – Rehabilitáció az Illatos úton 12.20 – 12.35     Kutyafitnessz: Fitt lesz! (a Városi Kutyatanoda interaktív bemutatója) 12.35 – 12.50     Ne vásárolj szaporítótól, fogadj örökbe az Illatos útról! – amit a témában jó, ha tuds kb. 13.00            Rajzpályázat eredményhirdetés 12.55 – 13.55     Kutya—gazdi szépségverseny 13.55 – 14.05     Állj a képre és tégy kutyahűségesküt! 14.05 – 14.15     Szépségverseny eredményhirdetés 14.15 – 15.15     Ebolimpia – a valaha volt legviccesebb ügyességi verseny, hatballábas kutya—gazdi párosoknak is (a Népszigeti Kutyaiskola vezénylésével) és eredményhirdetés 15.15                     Zárszó A SÁTRAKBAN Regisztrációs sátor: Nevezés a versenyekre, oltási könyv szükséges!
  1. Gazdira várunk! - Örökbefogadási és állatorvosi tanácsadás, csipadat-ellenőrzés (FÖRI Állategészségügyi Szolgálata)
  1. Ki mit tud? Óriás kutyás társasjáték (Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány)
12.00-13.00-ig: Kutyadietetikai tanácsadás Dr. Fodor Kinga állatorvossal a DOKTA-sátorban
  1. Kutyasimogató és kvízjáték (Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat)
  1. Kutyaszépség-sátor: kutyakozmetikai tanácsadás, fazonírozás, karomvágás – nem csak a kutya—gazdi szépségversenyre nevezőknek(Grooming Team)
  1. Kutyabarát időtöltés – hová menjünk együtt? (a kutyabarat.hu csapata)
  1. Kutya—gazdi fotózás(Vauvau kutyafotó)
  1. Gazdiiskola – a játékos motiválás: kutyanevelési tanácsadás (Kutya Guru Kutyaiskola)
  1. Gazdiiskola – tükör módszer: kutyanevelési tanácsadás(Népszigeti Kutyaiskola)
  1. Gazdiiskola – csináld utánam: kutyanevelési tanácsadás (Do as I do In Hungary)
  1. Jog és állatvédelem(Országos Állatvédőrség Alapítvány sátra)
  1. Kutyamentés Valentn napra (Eszkuláp Állatvédő Egyesület)
  1. Négylábú hősök (Pest Megyei Kutató—Mentő Szolgálat)
  1. Tisztán szeretjük. – Minden, amit a kutyapiszokról tudni kell (FKF Zrt.)
  1. Élő természetvédelmi társasjáték (FÖRI Természetvédelmi Őrszolgálat)
  1. Platinum sátra
  2. Amit az állatvédelem szabályairól tudni kell (az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztálya és a NÉBIH információs sátra)
  1. Mese- és rajzkuckó (gyereksátor)
10.00 – 15.00 Kutya legyek! arcfestés 10.00 - 13.00 Nózi nyomoz – Kántor Kata mesél + a DOKTA „Ne vásárolj, fogadj örökbe! / A keverék kutya szép” c. rajzpályázata (kb. 13.00: Rajzpályázat eredményhirdetés) 13.00 - 14.00 Hogyan kerüljem el a kutyatámadást? (tanácsok kicsiknek a Kutya Gurutól) Minden program ingyenes! A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Az időpontok tájékoztató jellegűek, azok pontos alakulása a versenyekre nevezők számától is függ.    

Szeptember 14-én várunk a VII. Örökbefogadott Állatok Napján

2019-08-22

Egyedülálló rehabilitációs mintaprojekt indult az Illatos úton
Rehabilitációs mintaprojektbe kezdett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, az azt segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány és két kutyaiskola a szolgálat Illatos úti telepén. A kezdeményezés keretében a telepen felhalmozódó viselkedészavaros kutyák közül néhány kiválasztottat szeretnének rehabilitálni, örökbe adható állapotba hozni, hiszen a gyepmesteri telepen a legtöbb esetben ezen áll vagy bukik, egy-egy állat mennyi ideig rostokol a rácsok mögött.
Rehabilitációs mintaprojektbe kezdett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, az azt segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány és két kutyaiskola a szolgálat Illatos úti telepén. A kezdeményezés keretében a telepen felhalmozódó viselkedészavaros kutyák közül néhány kiválasztottat szeretnének rehabilitálni, örökbe adható állapotba hozni, hiszen a gyepmesteri telepen a legtöbb esetben ezen áll vagy bukik, egy-egy állat mennyi ideig rostokol a rácsok mögött. Az Illatos úti telep gazdátlan állatait segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány a közelmúltban azzal kereste meg a budapesti kutyaiskolákat, hogy segítsenek rehabilitálni a telepen hosszabb ideje lakó állatok közül néhányat annak érdekében, hogy nekik is esélyük legyen szerető gazdához kerülni, állathoz méltó körülmények között leélni életük hátralevő idejét. Ez azért is fontos, mert a telepen 2012 óta nincs helyhiány miatti altatás, ez az eredmény viszont csak úgy tartható meg, ha nem hagyjuk felhalmozódni az örökbeadhatatlan állatokat a mindössze 94 férőhelyes telepen.  Az alapítvány elsőként a Népszigeti Kutyaiskolában talált partnerre, majd nem sokkal később a Kutya Guru Kutyaiskola is csatlakozott a programhoz. A két iskola társadalmi felelősségvállalásként tekint a feladatra. A mintaprojekt novemberben indult, a Népszigeti Kutyaiskola szakemberei négy, a Kutya Guru Kutyaiskola trénerei pedig két kutyával kezdtek neki a foglalkozásoknak. Kiválasztott lett az egyéves Roni, a szintén egyéves Zsömi, a négyéves Mali, majd a nyolcéves Misa, akit korábban már kétszer örökbe fogadtak a telepről, de mindig visszakerült. Velük a népszigetisek foglalkoznak. A kutyagurusok a másfél éves Tökit és a kétéves Frodót vették kezelésbe. A közös bennük, hogy mindannyian nagyon régen vannak a telepen, a legújabb nyolc hónapja, a legrégebbi, kisebb megszakításokkal három és fél éve. Bár a folyamat még korántsem ért véget, az első eredmények máris látszódnak. A foglalkozások egyelőre a telepen történnek, heti egy alkalommal, és amint a telep szakmai vezetője illetve a rehabilitációban részt vevő szakemberek a fejlődés függvényében úgy ítélik, hogy lehet, külső helyszínen, az iskolák telephelyein fognak folytatódni, szerződésben szabályozott keretek között. Nagyon sok nehézséggel kell megküzdeniük a trénereknek ebben az egész folyamatban: a helyszíni adottságok nem jók, ezt a telepet nem erre találták ki; csak egy szűkös, elkerített rész van, az évekkel ezelőtt kialakított rehabilitációs sarok, amely mellett az összes többi kutya ugat, tehát sok a zavaró tényező. Ráadásul – mivel ez hatósági telep – szem előtt kell tartani a telepen betartandó, főként biztonsági szabályokat és tekintettel lenni a látogatási rendre. Később a szállítást kell majd megoldani, illetve nehéz volt közös időpontot, szabad kapacitást is találni. De a legnagyobb kihívás talán mégis az, hogy úgy érjünk el fejlődést, a kutya nem otthoni körülmények közül, a gazdájával jön, és oda megy vissza. „Tudjuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, de mindenképp segíteni szeretnénk.” – mondta Walter Gabriella, a Népszigeti Kutyaiskola vezetője. A viselkedészavarok, a nevelés és a szocializáció hiánya évek óta az egyik legsúlyosabb probléma az Illatos úti telepen. Állatvédő szervezetek ugyan visznek el néha esélytelen, például rehabilitációra szoruló kutyákat, de ez édes kevés ahhoz képest, amire szükség lenne. Az állatgondozók ugyan foglalkoznak az állatok szocializálásával is, nevelgetik, futtatják, sétáltatják, szeretgetik őket, de csak minimális szinten, hiszen nekik se idejük, se szaktudásuk nincs ennél többre. Pedig az évente bekerülő 1.500 állat nagy részét saját gazdája adja le, és e mögött sok esetben a nevelés, szocializáció hiányából fakadó, kezelhetetlennek tűnő magatartásbeli probléma húzódik. És akkor még nem is beszéltünk azokról a kutyákról, amelyek amúgy problémamentesek lennének, de a bezártság miatt magukba fordulnak, megváltoznak. Végül a telep ott marad egy csomó nehezen vagy nem örökbe adható kutyával. „A projekt egyelőre jól működik – bár a végső eredmény a rehabilitált kutyák végleges örökbeadása lesz -, így mi feltétlenül azon leszünk, hogy folytassuk, kibővítsük, új partnereket, további kapacitásokat keressünk.” – mondta bizakodva Dódity Gabriella, a DOKTA képviselője. Az Illatos útról örökbefogadott kutyákkal érkező, és az örökbefogadási szerződést bemutató gazdik számára mindkét iskola jelentős kedvezményt is ajánl a tanfolyamok vagy az egyéni képzések árából, illetve az örökbefogadás előtt szívesen elbeszélgetnek, tanácsot adnak a gazdijelölteknek, hogyan készüljenek fel az új jövevény érkezésére. Háttérinformáció a rehabilitált kutyákról: Zsömit eleinte ki sem lehetett venni a helyéről, mert nemcsak félős, hanem támadó is volt. Nála a cél a bizalomépítés az emberek felé, hogy a kennel előtt megálló emberekben ne az ellenséget lássa. Talán Zsömi fejlődése eddig a leglátványosabb: néhány hét elteltével boldogan rohangál a rehabilitációs sarokban, belebújik a trénerek ölébe, és a foglalkozásokon már a számára idegen (először látott) emberekkel is barátságos, hagyja magát simogatni. Ronival kicsit egyszerűbb a helyzet, ő „csak” borzasztóan félős, bizonytalan, ezen kell pozitív irányba változtatni. A cél, hogy szeressen és akarjon emberekkel közelségbe kerülni, illetve a más kutyákhoz való viszonyán is finomítani kell. Mindkettő jól halad, Roni bizalma abszolút elnyerhető. Mali rettentően munkamániás, óriási levezetetlen energiával, emiatt túl intenzív, túlpörög. Nála egyrészt azon kell dolgozni, hogy mentálisan fárasszuk, hogy nyugodtabb legyen. Másrészt roppant szocializálatlan, a kutyatársaival nem tud megfelelően viselkedni. Az elsődleges, minimális cél az, hogy legalább más kutyák mellett nyugodtan el tudjon sétálni. Misa jól nevelt, okos, remekül együttműködik az emberrel, de fajtársaival rossz a viszonya, labilis, nagyon ki tud zökkenni más kutyák társaságában. Nála is a szocializáció az elsődleges cél, illetve az, hogy kutyák között is megbízhatóan végrehajtsa az eddig tanult feladatokat. Ronival már egész jól elviselik egymás társaságát a foglalkozásokon. Töki és Frodó túl pörgős, szocializálatlan, más kutyákkal barátságtalan kutyaként került a programba. Töki kutyákkal kifejezetten kötözködős volt, emberekkel pedig akaratos, nem együttműködő. Ehhez képest a foglalkozásokon már mindketten szófogadóak, türelmesek, és egymás társaságát is jól viselik. Örökbefogadásuk esetén konzultáció szükséges a telep szakmai vezetőjével, valamint a rehabilitációt végző szakemberekkel.

Egyedülálló rehabilitációs mintaprojekt indult az Illatos úton

2019-03-04

Rehabilitációs mintaprojekt indul az Illatos úton
Rehabilitációs mintaprojektbe kezdett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, az azt segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány és a Népszigeti Kutyaiskola a szolgálat Illatos úti telepén. A kezdeményezés keretében a telepen felhalmozódó viselkedészavaros kutyákat – egyelőre csak némelyik kiválasztottat – szeretnék rehabilitálni, örökbe adható állapotba hozni, hiszen a gyepmesteri telepen a legtöbb esetben ezen áll vagy bukik, egy-egy állat mennyi ideig rostokol a rácsok mögött.
Rehabilitációs mintaprojektbe kezdett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, az azt segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány és a Népszigeti Kutyaiskola a szolgálat Illatos úti telepén. A kezdeményezés keretében a telepen felhalmozódó viselkedészavaros kutyákat – egyelőre csak némelyik kiválasztottat – szeretnék rehabilitálni, örökbe adható állapotba hozni, hiszen a gyepmesteri telepen a legtöbb esetben ezen áll vagy bukik, egy-egy állat mennyi ideig rostokol a rácsok mögött. Az Illatos úti telep gazdátlan állatait segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány a közelmúltban azzal kereste meg a Népszigeti Kutyaiskolát, hogy segítsen rehabilitálni a telepen hosszabb ideje lakó állatok közül néhányat annak érdekében, hogy nekik is esélyük legyen szerető gazdához kerülni, állathoz méltó körülmények között leélni életük hátralevő idejét. Ez azért is fontos, mert a telepen 2012 óta nincs helyhiány miatti altatás, ez az eredmény viszont csak úgy tartható meg, ha nem hagyjuk felhalmozódni az örökbeadhatatlan állatokat a mindössze 94 férőhelyes telepen.  Az alapítvány partnerre talált a Népszigeti Kutyaiskolában, amely társadalmi felelősségvállalásaként tekint a feladatra. Ennek köszönhetően a mintaprojekt a múlt héten indult, a Népszigeti Kutyaiskola szakemberei három kiválasztott kutyával, az egyéves Ronival, a szintén egyéves Zsömivel és a négyéves Malival kezdtek neki az első foglalkozásnak, ami egyelőre főként ismerkedésből állt a telep igen szűkös rehabilitációs sarkában, illetve a kenneleknél, hiszen Zsömit egyelőre ki sem lehetett venni a helyéről, mert nemcsak félős, hanem támadó is. „Nála a cél a bizalomépítés az emberek felé, elsőként, hogy a kennel előtt megálló emberekben ne az ellenséget lássa. Ronival kicsit egyszerűbb a helyzet, ő „csak” félős, bizonytalan, ezen kell pozitív irányba változtatni. A cél, hogy szeressen és akarjon emberekkel közelségbe kerülni. A más kutyákhoz való viszonyát majd ezután fogjuk megnézni, ha kell finomítani. Mali rettentően munkamániás, óriási levezetetlen energiával, emiatt túl intenzív, mindenkinek az arcáig ugrál. Nála egyrészt azon kell dolgozni, hogy mentálisan fárasszuk, hogy nyugodtabb legyen. Másrészt roppant szocializálatlan, a kutyatársaival nem tud megfelelően viselkedni. Az elsődleges, minimális cél az, hogy legalább más kutyák mellett nyugodtan el tudjon sétálni.” – fogalmazták meg a célokat az iskola oktatói.   A foglalkozások mostantól várhatóan több hétig, akár hónapokig a telepen történnek, heti egy, a tervek szerint később heti két alkalommal, és amint a telep szakmai vezetője illetve a rehabilitációban részt vevő szakemberek a fejlődés függvényében úgy ítélik, hogy lehet, külső helyszínen, az iskola telephelyén fognak folytatódni, szerződésben szabályozott keretek között.   Nagyon sok nehézséggel kell megküzdeniük a trénereknek ebben az egész folyamatban: a helyszíni adottságok nem jók, ez a telep nem erre lett kitalálva; csak egy szűkös, elkerített rész van, az évekkel ezelőtt kialakított rehabilitációs sarok, amely mellett az összes többi kutya ugat, tehát sok a zavaró tényező. Ráadásul – mivel ez hatósági telep – szem előtt kell tartani a telepen betartandó, főként biztonsági szabályokat és tekintettel lenni a látogatási rendre. Később a szállítást kell majd megoldani, illetve nehéz volt közös időpontot, szabad kapacitást is találni. De a legnagyobb kihívás talán mégis az lesz, hogy úgy érjünk el fejlődést, a kutya nem otthoni körülmények közül, a gazdájával jön, és oda megy vissza. „Tudjuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, de mindenképp segíteni szeretnénk.” – mondta Walter Gabriella, az iskola vezetője. „A viselkedészavarok, a nevelés, a szocializáció hiánya évek óta az egyik legsúlyosabb probléma az Illatos úti telepen. Állatvédő szervezetek ugyan visznek el néha esélytelen, például rehabilitációra szoruló kutyákat, de ez édes kevés ahhoz képest, amire szükség lenne. A mi állatgondozóink nap mint nap foglalkoznak az állatok szocializálásával is, nevelgetik, futtatják, sétáltatják, szeretgetik őket, de nekik se idejük, se szaktudásuk nincs ennél többre. Pedig az évente bekerülő közel 2.000 állat nagy részét saját gazdája adja le, és e mögött sok esetben a nevelés, szocializáció hiányából fakadó, kezelhetetlennek tűnő magatartásbeli probléma húzódik. Végül mi itt maradunk egy csomó nehezen vagy nem örökbe adható kutyával.” – fűzte hozzá Dr. Kozma Tamás, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szakmai vezetője. „Amennyiben a mintaprojekt sikeres lesz, mi feltétlenül azon leszünk, hogy folytassuk, kibővítsük, sőt, már most is további kutyaiskolákkal és szakemberekkel tárgyalunk.” – mondta bizakodva a DOKTA képviselője.  Az egyik ilyen iskola a Kutya Guru, amelyik egyelőre azt ajánlotta fel, hogy az Illatos útról örökbefogadott kutyákkal érkező gazdik – az örökbefogadási szerződés bemutatásával – 20% kedvezményt kapnak a tanfolyamaik vagy az egyéni képzés árából, illetve az örökbefogadás előtt szívesen elbeszélgetnek, tanácsot adnak a gazdijelölteknek, hogyan készüljenek fel az új jövevény érkezésére.

Rehabilitációs mintaprojekt indul az Illatos úton

2018-11-23

LÉGY TE IS ÖNKÉNTES
Csatlakozz az őrangyal Klubhoz

Fogadj örökbe az Illatos útról

A nap kedvence:
Az összes örökbe fogadható állat

RAJTUK SEGÍTETTÜNK

Kutyák, akiken segítettünk. Képek és történetek. Bájos, aranyos, megható, reménytelennek tűnő, szívszorító… Néhányat megmutatunk itt

ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT

Sokan, főként az idősebbek, még ma is sintértelepként gondolnak az Illatos úti telepre. Akik azonban mostanában vagy a közelmúltban jártak ott, és nyomon követik az ottani eseményeket, jól tudják: ez a telep már nem az a telep, ami volt akár még 6-8 évvel ezelőtt is; bár feladataik kötöttek, hiszen ez Budapest hivatalos gyepmesteri telepe, ma egyre jobban hasonlít egy menhelyre. Ez köszönhető a most ott dolgozók és a vezetők elhivatottságának, és annak a nyitásnak, amelyet egyre szélesebb körű szemléletváltás, hosszú évek kitartó munkája és tudatos tervezés előzött meg.
Amit ennek fényében tudni érdemes a FÖRI Állategészségügyi Szolgálatáról, az az tehát, hogy kötelezettségeit tekintve nem menhely, hanem gyepmesteri telep. Feladatai közé tartozik:

  • a főváros közigazgatási határain belül, belterületen a háziasított állatfajok kóbor egyedeinek befogása,
  • az önkormányzatok jegyzői által elkobzott kutyák átvétele,
  • az állategészségügyi hatóság rendelkezésére a veszettségre, ill. veszettségfertőzöttségre gyanús húsevő emlősállatok 90 napos megfigyelése.

E feladatok az alábbi szolgáltatásokkal egészülnek ki:

  • az elkobzott és tovább tartani nem szándékozott kutyák (megunt állatok) díjmentes átvétele a lakosságtól,
  • a tulajdonos kérésére a gyógyíthatatlanul beteg, idős állatok elaltatása térítési díj ellenében,
  • térítési díj ellenében a veszettség szempontjából aggályos húsevő emlősállatok 14 napos megfigyelése.

Éppen ezért nem mondhatja azt az ÁeSz, hogy „megteltünk kérem, nem tudunk több állatot fogadni”. Ezért ösztönzünk mindenkit arra, hogy INNEN fogadjon örökbe társállatot – hogy továbbra se kelljen helyhiány miatt túlaltatni egyetlen kutyát vagy macskát sem!

Helyhiány miatt 2012 augusztusa óta nem altatnak állatot a szolgálat Illatos úti telepén. Ez az egyik legnagyobb vívmány, de az elmúlt években más pozitív változások, fejlesztések is történtek a telep munkájával kapcsolatban.

Az altatás megszüntetésével egyre nagyobb a törekvés az állatok örökbeadására is. Fontos szempont az örökbeadás szabályozottsága, hiszen az a cél, hogy az otthonra lelő állatok mindegyike felelős gazdához kerüljön. A 2011-ben bevezetett örökbefogadási szerződéssok egyéb mellett tartalmazza például, hogy az ÁeSz képviselője ellenőrizheti a megfelelő tartási körülményeket.

Szintén 2011-ben vezette be az Állategészségügyi Szolgálat azt a gyakorlatot, hogy a fajtatiszta és fajtatiszta jegyeket mutató ebeket kizárólag ivartalanítva adják örökbe, és több jelentkező esetén nem az érkezési sorrend számít, hanem egy állattartási ismereteket feltérképező teszt alapján a szolgálat dönti el, ki kaphatja meg a kutyát. Ezzel megszűntek azok az addigi visszaélések (a telepen dolgozók befolyásolása, az elsőbbség „megvásárlása”), amelyek korábban lehetővé tették egy szaporítói hálózat működését. Ma sikerül távol tartani ezeket a felelőtlen „örökbefogadó”-kat, akik csupán gazdasági hasznot húztak az állatokból, és nem mellékesen a fajtaromlás is csökken az új gyakorlatnak köszönhetően.

Az ivartalanítás egyébiránt – a témában jártasok egyöntetű véleménye szerint – az állatvédelem legégetőbb kérdése. Az Állategészségügyi Szolgálatnál ma már minden, kora és egészségügyi állapota alapján műthető kutyát ivartalanítanak.

2012 a tárgyi fejlesztések éve volt. Korszerűsítették az állatjóléti helyiségeket, javultak az állategészségügyi ellátás feltételei, és jelentős eszközfejlesztés történt. Ekkor kapta az addigi „ebtelep” is új nevét, és vált Állategészségügyi Szolgálattá.

2013 óta létezik az a rehabilitációs sarok, ahol a problémás, szocializálatlan kutyákat próbálják örökbeadásra alkalmas lelki állapotba hozni.

Mindezek mellett nem lehet nem észrevenni, hogy az Állategészségügyi Szolgálat nemcsak szakmaiságát, hanem átláthatóságát, megjelenését, arculatát és kommunikációját illetően is óriásit fejlődött az utóbbi időszakban.
Nézd meg az ÁeSz facebook oldalát!

A telep helyi adottságai azonban adottak, és nemigen bővíthetőek. Közösen mi is álmodunk egy szebb és jobb állatmenedék központot, jóval nagyobb és szebb helyszínen, de egyelőre itt kell megállni a helyünket, az Állategészségügyi Szolgálatnak, és nekünk, a szolgálatot támogatóknak is.

Sajnos nem mindenfajta orvosi beavatkozásra van lehetőség a telepen. Az orvosi berendezések elavultak, a röntgengépet például digitalizálni kéne. Eszközök tekintetében sincs bővelkedés.

Az Állategészségügyi Szolgálatot működtető Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből gazdálkodik, ami szintén korlátokat jelent.

Jól jön tehát minden forint, minden segítő kéz. Olvasd el, mit tehetsz, ha jobbá szeretnéd tenni az itt lakók sorsát!

Ha Budapest közterületén kóbor kutyát találtál vagy elvesztetted kedvencedet, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálatát keresd!

Cím: 1097 Budapest, Illatos út 23/A.

Telefon: +36 1/347-0830

Fax: +36 1/269-2166

E-mail: illatosut@fori.hu

Web: www.ebtelep.hu

Facebook: facebook.com/ebtelep

Az Állategészségügyi Szolgálat nyitva tart:

Minden nap: 10.00-13.00 óra között

Ünnepnapokon: az örökbeadás szünetel, a megtalált, saját kutya átvétele zavartalan

Megközelíthető: 54-es vagy 55-ös autóbusszal a Boráros térről.

FÖRI

Állategészségügyi Szolgálat

1097. Budapest, Illatos út 23/a

Ugrás az ÁESZ oldalára