Céljaink és feladataink

Célunk elősegíteni, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti telepén a befogott, leadott állatok gondozása, gyógykezelése a lehető legmagasabb színvonalon valósuljon meg.

Ennek érdekében fő feladatunk a szolgálat telepén lévő állatok (ebek és macskák) új, felelős gazdához juttatásának, örökbeadásának segítése, valamint a felelős állattartásra nevelés ismeretterjesztés, szemléletformálás révén.

Célunk azonban ennél is több. Olyan mintát szeretnénk adni, amelyet követve az ország bármely pontján mások is képesek lesznek kezelni a helyzetet. Nem csak azt szeretnénk elérni, hogy a lehető legtöbb árva kutya és macska szerető, felelős gazdira, meleg otthonra találjon, és erre a sérült, beteg, öreg, esélytelennek tűnő állatok is esélyt kapjanak, hanem figyelemfelhívó tevékenységünkkel segítenünk kell az eb- és macskapopuláció szabályozását is, hogy ne szülessenek meg a nem tervezett egyedek – ők azok ugyanis, akikkel a felelőtlen gazdák folyamatosan újratermelik e társadalmi problémát. Ha mindezt elértük, azt is elértük, hogy közterületeink kóborállat-mentesek legyenek. A felelős állattartói magatartás elterjedésével pedig nemcsak a ránk bízott állatok fizikai, szellemi, lelki jólétét biztosíthatjuk, hanem az örök kutyás – nem kutyás konfliktusok megszűnését is, a nyugodt, békés együttélést a nem állattartó embertársainkkal.