A FÖRI nem régiben minden előzmény és indoklás nélkül felmondta a DOKTÁ-val korábban kötött együttműködési megállapodást, majd annak felbontására hivatkozva arról tájékoztatott, hogy nem fogadják el az általunk felajánlott közel 4 millió forintnyi támogatást, amelyet az ez évre már meglévő forrásainkból biztosítanánk az eddigiekhez hasonlóan, a telep állatainak ellátása, gyógyítása, életkörülményeinek javítása érdekében. Ahogy levelében az igazgató írja: „a DOKTA Alapítvány által nyert pályázati erőforrások, adományok és az 1%-os felajánlások bármilyen formában történő elfogadását etikátlannak tartanám”.
A DOKTA 2016 óta összesen több mint 11 millió forintnyi eszközzel és szolgáltatás vásárlásával (főként állatorvosi műszerekkel, gyógyszerrel, gyógytáppal, laborvizsgálatokkal és tesztekkel) támogatta a FÖRI Illatos úti telepét, legutóbb néhány hónappal ezelőtt vásároltunk 1,8 millió Ft értékben macskaketrec-
kombinációt, amellyel a telepen lecserélhették az ősrégi, siralmas állapotú, szűk ketreceket, jóval kényelmesebb és biztonságosabb körülményeket biztosítva a macskáknak.
Emellett az elmúlt három évben a telep állatai érdekében megrendeztük a közel ezer fős Örökbefogadott Állatok Napját, amelynek szervezését és a lebonyolítás teljes költségét 2017 óta a FÖRI-től vállaltuk át. (A rendezvény célja az örökbefogadás ösztönzése és a felelős állattartásra nevelés volt.) A telep egy másik, hosszú évek óta megoldatlan problémáját enyhítendő, elindítottunk egy rehabilitációs mintaprojektet, szakemberek bevonásával, melynek során – magyarországi gyepmesteri telepen egyedülállóként – elindulhatott a problémás állatok rehabilitálása. (Az együttműködés felmondásával ezt is ellehetetlenítették.)
A DOKTA 2013-ban azért alakult, hogy segítse a mindig szűkös önkormányzati költségvetésből gazdálkodó telepet, azt mind szakmailag, mind anyagilag támogassa, és elősegítse az oda kerülő állatok minél magasabb színvonalú ellátását, gyógyítást, örökbeadását. Mindezt éveken át úgy tettük, hogy forrásainkat teljes mértékben, és kizárólag a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata igényei alapján, velük egyeztetve költöttük el.
Az idei évre felajánlott támogatás egyik alapjául szolgáló pályázatot is a FÖRI Állategészségügyi Szolgálatával állítottuk össze korábban, így nyertünk pénzt tesztekre, laborvizsgálatokra és további műszerekre, amelyeket a mostani vezetőség visszautasít, ellehetetlenítve ezzel a működésünket. És ellehetetlenítve azt, hogy a szerzett – pályázati, 1%-os felajánlásokból és más adományokból származó – forrásainkat a céljainknak, a jogszabályoknak, az állami pályázatban foglaltaknak, valamint a tisztességnek és jó erkölcsnek megfelelően költsük el és számoljuk el.
Az önkormányzati szervezet az alapfeladatait ellátta, ellátja ugyan, de milyen színvonalon? A korábbi vezetőség felismerte a határait, és örömmel vette, hogy javítottunk az állatok ellátásának, gyógyításának színvonalán, a telep működésének színvonalán. Hiszen, az utóbbi években – más civil szervezetek támogatása mellett – nekünk köszönhető, hogy a diagnosztizáláshoz nélkülözhetetlen laborvizsgálatokat folyamatosan el tudták végeztetni, hogy a beteg állatok gyógytápokat kaphattak a normál helyett, hogy a bekerülő állatokat szűrni tudták különböző betegségekre, és hogy a műtőben egyáltalán van működő ultrahang, altatógép, műtéti őrző monitor, vér- és vizeletcentrifuga, röntgenfelszerelés, infúziós állvány, hematológiai laborautomata, műtőasztal és még sok minden egyéb.