Vidám hangulatban telt szombaton a VII. Örökbefogadott Állatok Napja. Az időjárás is kedvezett, szépen sütött a nap, és sok-sok résztvevő érkezett két, illetve négy lábon a Népligetbe, a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szakmai partnerségével és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló DOKTA-rendezvényre.
A Magyar Honvédség kutyás tűzszerésze, a Kutya Guru, a Do as I do in Hungary és a Városi Kutyatanoda érdekesebbnél érdekesebb kutyás bemutatói után a behívó verseny következett, amely ismét vidámra sikeredett. Három kiló virsli és egy doboz jutalomfalat elfogyott!
Majd bemutattuk Tökit, Frodót, Malit, Zsömit, Ronit és Misát, az Illatos úti telepen – Budapest gyepmesteri telepén – elsőként, a Kutya Guru és a Népszigeti Kutyasuli által rehabilitált, és gazdira váró hat blökit. Ők – remélve, hogy jó benyomást tettek a közönségre -, most a telepen várják, hogy jöjjön a nagy Ő, az álomgazdi.
A fontos bemutatkozás után a telep szakmai vezetőjével, Kozma dokival, valamint az Állatmentő Sereggel, az Országos Állatvédőrséggel, az Eszkuláp Állatmentő Egyesülettel beszélgettünk arról, hogy ki is, mi is a szaporító, mi köze az Illatos úthoz, miért olyan nagy baj, ha valaki szaporítótól vásárol kutyát, milyen veszélyeket jelent ez az újdonsült gazdira és a kiskutyára nézve, és milyen nehézségeket jelent mindez a civil állatvédők számára, akik a lehetetlen vállalva próbálják az állatkínzók törvénytelen tevékenysége miatti károkat enyhíteni. Reméljük, sikerült átadnunk minden fontos tudnivalót és üzenetet ezzel kapcsolatban! Megismerkedtünk Nózival, akinek nevéhez sok rosszfiú elkapása fűződik, és akinek szintén igen rossz kölyökkora volt. Gazdija mesélt nekünk arról, hogyan került ki a szaporítók karmai közül, és vált a rendőrség négylábú hősévé.
“Ne vásárolj szaporítótól!” és “Így legyél álomgazdi!” címmel két kiadványunk is elkészült, ezek megnézhetők, letölthetők online, innen: Kiadványok
A kutya–gazdi szépségversenyen sok-sok díjat kiosztottunk, a DOKTA különdíját idén a legfelelősebb ifjú gazdi nyerte el, méghozzá Drazsé gazdija. És persze idén is mindannyian kutyahűségesküt tettünk, hogy kifejezzük elköteleződésünket a saját kutyánkkal szemben a felelős állattartás iránt.
A napot az ebolimpiával zártuk, bár ekkorra már sokan elfáradtak, a trükkös feladatokat remekül hajtották végre a nevező párosok: volt palackborogatás pórázzal, majd szlalomozás és teniszlabda-hordás kanálon egyensúlyozva A pontból B-be, pórázzal a csuklón.
A “Ne vásárolj, fogadj örökbe!” ill. a “Keverék kutya szép” c. rajzpályázatra szebbnél szebb rajzok készültek, és persze minden sátornál okosodhattak – vagy éppen szépülhettek, fényképezkedhettek – is egy kicsit a résztvevők. Köszönjük minden közreműködőnek és támogatónak a segítséget!
További támogatók voltak: Platinum Natural Pet Food & Care, Kutya Guru Kutyaiskola, Népszigeti Kutyaiskola, FKF Nonprofit Zrt., Fővárosi Vízművek, Kántor Kata, World Promotion Kft., Petissimo, Pierog Attila e. v., valamint a közreműködők. Médiapartner: TV2.
A VII. Örökbefogadott Állatok Napján készült fotók elérhetők itt: Képek